Csingiling, száguldott a repülő kastély és úrnője a felhők között és irányt vettek a mindent rejtő erdő felé, ami pont észak-kelet felé volt. Már éppen kelt fel a nap, és pihenni szerettek volna a méregzöld tisztáson, amikor a kastély úrnője, az egérhercegnő koromfekete füstöt vett észre az erdő fölött és riasztotta a kastélyt, hogy azonnal nézzék meg mi lehet az. Szép finoman leszálltak egy tisztáson, egy csodálatos kis ház mellett. A ház mellett, egy kis piros kemence állt, és egy nyuszi futkározott előtte szakács felszerelésben.
”Jaj, jaj, jaj, odaégett az egész!” sirdogált, miközben körbe körbe ugrált.
”Pici nyúl, mi történt?” kérdezte az egérhercegnő csöndesen.
”Répatortát szerettem volna sütni” szipogta a nyulacska, ”mert kedves vendégeket várok estére, de mint látjátok, teljesen odaégett az egész, és most már nem tudom hogy fogok vele elkészülni, mert még annyi mindent el kell intéznem amíg ide érnek.”
”Ne aggódj,” mosolygott az egérhercegnő és kacsintott egyet a repülő kastélynak,”mi szívesen segitünk, és csinálunk neked egy másikat, addig, amíg te a többi finomságot elkészíted, csak kezdj is hozzá nyugodtan, mi addig elmegyünk szedünk répát a kertedben”
”Ó, ti igazán kedvesek vagytok, nem is tudom hogy háláljam meg nektek, talán meghívhatnálak titeket az esti vacsorára, itt maradnátok?” kérdezte a nyulacska óvakodva, mert nem tudta illik-e ilyen egyszerűen csak meghívni ilyen előkelő társaságot egy esti vacsorára.
”Nagyon szívesen,” kiáltotta boldogan az egérhercegnő és a kastély pont egyszerre, úgyhogy egymásra néztek és mind a hárman kacagtag egy jó nagyot, és rögtön el is illantak a zöldséges kertbe, hogy ne késsenek a sütéssel.
Egy óra múlva készen állt a csodálatos krémes répatorta az asztalon, és nem is túl korán, mert ahogy felnéztek az egekbe, már meg is pillantották a pöttyös légballont, ami hozta a nyuszi kedves vendégeit az esti mókára. Kiválóan szórakoztak, egész este ment a dinomdánom. Szomorúan köszöntek el az új barátok éjfélkor egymástól, de menni kellet, mert már nagyon fáradtak voltak mindannyian a sok vidámságtól. Így csöndesen megszólalt a gyémánt harang, és mielőtt még fellibbentek volna az ibolyakék felhők közé, még gyorsan megbeszélték, hogy hamarosan újra meglátogatják egymást.